Az elmúlt 2 év nagy változást hozott abban, hogy kinek kell megkezdenie az általános iskola első évfolyamát, és erről ki dönt. Sok helyen sokat olvashatunk a témáról, nem is kívánom különösebben részletezni, csak nagyon röviden összefoglalva: jelenleg a szülő kezdeményezésére benyújtott dokumentumok alapján az Oktatási Hivatal erre a célra felállított bizottsága, szakemberei döntenek. Vagy elfogadják a további óvodai nevelésre való kérelmet, vagy elutasítják, esetleg továbbítják az esetet a helyileg illetékes pedagógiai szakszolgálat felé, akik a döntést meghozzák. Az óvodapedagógus, aki talán a szülőtől is jobban ismeri a gyermeket tanulási helyzetben félve, súgva, diszkréten javasol(hat). Korábban ez egészen másként volt.

Gyógypedagógusként azon a véleményen vagyok, hogy amíg szükséges és lehetséges, maradhasson a gyermek óvodában. Miért? Azért, mert vannak olyan biológiai, testi, idegrendszeri érési és funkcionális képességek, folyamatok, amelyek túl korai iskolába lépés esetén alkalmatlanná teszik a gyermeket a sikeres iskolai beválásra, vagy legalább is megnehezítik a tanulási folyamatot. Sajnos maga a korai iskolakezdés szül sok későbbi tanulási nehézséget vagy zavart.

De mik is ezek a tanulási nehézségek?

A kezek csontosodása sok esetben csak 8 éves korra fejeződik be. Tehát az írás, rajzolás, színezés, az olló és az evőeszközök megfelelő használata eddigre várható el.

A fogváltás és a 6-os őrlő fogak megjelenése szintén a testi érettség jelei. Ám nem biztos, hogy 6 évesen ezek minden gyermeknél elindulnak.

Az olvasás és írás egyik legfontosabb alapja a beszédhangok auditív megkülönböztetése és a szavak hangokra bontása. Saját tapasztalatom szerint sok kisgyermeknél ez a képesség csak 6,5 – 7 éves kor között alakul ki, ha tetszik, „érik meg”.

A gyermekek koncentrált és tudatos figyelme az életkor előrehaladtával nő fokozatosan. A 6 éves gyermekek közül sokan a 10 perces koncentrált figyelemre sem képesek, de a 7-8 éves gyermektől is éppen csak ennyit szabad elvárnunk.

Valamint a legnagyobb kérdés – sajnos az életben ez a legkisebb súlyú –, hogy a gyermek maga mennyire motivált a tanulásra és mennyire igényli még a szabadabb, kötetlenebb játékot.

Mindez csak dióhéjban vázolja a kérdéseket, a továbbiakban részletezni fogom ezeket olyan hétköznapi példákkal, amelyekkel valóban nap mint nap szembesülünk, de megoldásokat kevésbé látunk rájuk. Mert hiába dolgozik mindenki lelkiismeretesen, valahogy a működő elemekből mégsem lesz egy egész.

Nagyvonalakban vázolom, hogy mi mindent kellene tudnia egy kisgyereknek ahhoz, hogy viszonylag könnyen boldoguljon az iskolai élet első évében. A gyermekek egy része természetesen könnyedén veszi az akadályokat, hiszen úgy lép be a tanterembe, hogy az alábbi magasságokat már megugrotta. De sajnos vannak olyan gyerekek, talán egyre több, akik valamiért még nem. Mit is várunk tehát?

• Tudjon a gyermek 45 percen keresztül aktívan részt venni a tanítási órákon. Minden pedagógus tudja, hogy ez képtelenség. Ideális esetben 5-8 percenként kellene feladatot, helyzetet, csatornát váltani. Ami valljuk be, 30 fős osztályok esetén valóban nagyon megterhelő, szinte elképzelhetetlen feladat.
• Elvárás, hogy teljesen önálló legyen, azaz önállóan öltözzön, vetkőzzön, mosdózzon, egyen, használjon kést, villát, ollót. Feltehetjük a kérdést, hogy ez olyan nagy dolog? Sajnos igen. Mert egyes óvodákban, még inkább a családokban ez sokszor nem elvárás. Reggel a szülők sietnek munkába, könnyebb öltöztetni a hatévest. Az óvodai torna időhatárok között mozog, mert át kell adni a termet, jön a tízórai, a dajka néninek másik csoportba kell mennie stb. Muszáj öltöztetni a gyereket. Délután a szülő rohan, hogy még be tudjon vásárolni, hogy odaérjenek különórára, vagy a nagyobb testvérért az iskolába, s lássuk be, valóban mind-mind fontos feladat, így a gyerekeket ismét öltöztetni kell. Használjanak kést és villát, amikor alig van idő ebédelni, mert jönnek a nem alvós gyerekekért, vagy altatni kell az ott alvósokat? Legfeljebb 2 felnőtt van 25-27 gyermekre, amikor ollót vagy kést kell adni a kezükbe. Szerintem sem reális elvárás. Otthon a szülők többsége rohan, kapkod, a megélhetésért küzd, másodállást vállal, a napi 10-12 óra munka mellett főz, mos, takarít, vasal, ceruzát hegyez, leckét ellenőriz, esetleg állatokat lát el. Így valóban nehéz elképzelni, hogy 50-60 percig tud vacsorázni a család, csak mert meg kell tanulni a kés használatát. Tehát a rendszer minden résztvevője érintett és „hibás”, mindenki elmulaszt valamit. Mindenki. Akkor valóban mindenki hibás? Vagy valahol máshol van a probléma gyökere?
• Vegyünk egy egyszerű, hétköznapi dolgot, ami még nagyon messze van a tanulástól. Képzeljünk el egy helyzetet, ami talán nem is olyan különleges, hogy egy kisgyerek egy földszinti, néhány csoportos óvodából bekerül egy többemeletes, 16-24 „csoportos”, azaz osztályos iskolába. S sokszor már az első napon egyedül vagy hasonló korú és képességű kortársaival kell tájékozódnia egy épületben és egy udvaron. Esetleg fel sem éri az akasztót, be kell kötnie a cipőjét, ami az előző szünetben a kapkodásban becsomózódott. De a tanítónak már nem feladata, hogy ezeket a folyamatokat felügyelje, hiszen neki is csak 10 perce van enni, inni, mosdóba menni, egy másik osztályba átmenni, naplót cserélni. Ugyanakkor tény, hogy egy 6 – 6,5 éves gyermek, aki a korábban említett nehézségek miatt erre nem biztos, hogy felkészítést kapott, egyedül marad egy számára megoldhatatlannak tűnő, frusztráló, kudarcot jelentő élethelyzetben. Míg az óvodában a daduska nénik sokat segítettek, sajnos az első osztályosoknak és a tanítóknak nincs ilyen segítségük.

Jánosi Ágnes

2008-ban szereztem gyógypedagógus diplomát logopédia és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakon. 2010-ben lettem tánc- és drámapedagógus, majd 2011-ben pedagógus szakvizsgát tettem. A kezdetek óta a fő érdeklődési területem az óvodás kor, valamint a korai fejlesztés. Nézeteim szerint komplex egészként kell a gyermekekre és családokra tekintenünk és több szakember bevonásával csapatmunkában kell a problémákat megoldani. 2017-ben végeztem az Alapozó Terápiát terapeuta szinten, majd további terápiákat tanultam az Alapítvány gondozásában. Így az Alapozó Alapozását és a Homloklebeny Terápiát.

Hiszem, hogy a mozgásterápia és a mozgásfejlesztés az alapja az optimális fejlődésnek. A néptánc tanítása az óvodában és az általános iskola alsó tagozatán, de kimondottan 1- 2. osztályban nagyon jó lehetőséget ad arra, hogy bizonyos képességeket, készségeket, melyek az olvasás, írás elsajátításához szükségesek, játékos módon fejlesszen. 2020-ig vezettem óvodás csoportot és jelenleg is tanítok általános iskola 1-2. osztályában testnevelés óra keretében néptáncot. A mozgásterápia kapcsán kezdtem nyitni az idősebb korosztály felé.

Jelenleg gyógypedagógusként dolgozom óvodától 8. osztályig. Hogy közelebb kerüljek a felsős gyerekekhez, Élménytréner lettem, sőt azóta már a módszer oktatója is. Valamint tanulási coachként igyekszem felkészíteni a tanítványaimat egy egész életen át tartó eredményes tanulásra.