Az iskolába lépés, az iskolaválasztás, az iskolaérettség egy igen sokszereplős jelenség. Részese a gyermek, aki megkezdi azt a bizonyos nagybetűs életet. Érintett a szülő, akinek nehéz döntéseket kell meghoznia. Jelen van az óvónő, akinek szerepe sajnos az utóbbi években jelentősen csökkent a döntés tekintetében, de épp ezért munkája talán még inkább felértékelődött. S bizony nagyon is érintett az a tanító, aki várja leendő kis nebulóit. Korábbi cikkünkben az iskolaérettséghez szükséges 3 fontos, sőt elengedhetetlen képességről írtunk.

Sorba véve a tárgyi tudást, a kognitív területeket, mit is kell ma tudnia egy iskolába lépő gyermeknek?

• Számlálni 10-ig, miközben ezt mozgással összehangolja. Vagy nyitja az ujját, vagy megfelelő ritmusban teszi az előtte lévő képekre, tehát a matematikához nem árt egy kis ritmusérzék sem.
• Sorolja fel a hét napot, sőt azt is érdemes tudni, hogy ha ma kedd van, akkor mi lesz holnap, vagy mi volt tegnap. Tehát viszonyítani is tudnia kell.
• Ismerni kell az évszakokat és azok jellemzőit.
• Fel kell ismerni alapvető geometriai formákat és köztük különbséget kell tenni.
• Alapvetőnek tűnő dolgokat, mint ember, fa, ház, virág tudni kell lerajzolni.
• Formamásolást, színezést, vizuális információk analizálását és rekonstrukcióját várják el.
• Egyszerű és összetett mondatokat tudjon szó szerint ismételni.
• Hallott szavakról és álszavakról tudja eldönteni, hogy egyformák vagy sem.
• Ismerniük kell saját adataikat: születési idő, lakcím, anya, apa, testvérek neve, óvodája, óvó nénik neve stb.
• Elvárják, hogy tudjon vizuális és auditív sorokat követni, rövid verset, mondókát megtanulni.
• Jó, ha tud főfogalom szerint csoportosítani, szókezdő hangot leválasztani.
• Kellene tudnia tájékozódni függőlegesen és vízszintesen is hármas tagolásban. (Fent, lent, középen, elöl, hátul, középen.) Valamint a jobb és bal irányok között.
• Különbségeket kell tennie: színek, ceruzavastagság, piktogrammok között (összekötni vagy bekarikázni), tankönyv vagy munkafüzet, vonalas füzet, vagy négyzetrácsos füzet között stb.
• Már nagyon hamar apró vonalközbe és négyzetrácsba kell írniuk, amire alkalmasnak kell lenni a kezüknek, illetve a szem-kéz koordinációjuknak.
• Ismerniük kell a testrészeiket részletekbe menően, tehát ízületekre és ujjakra kiterjedően stb.

Mit is jelent érzelmileg az iskola?

Érzelmileg is készen kell állniuk erre az egész életen át tartó, de mindenesetre egész életet meghatározó kalandra. 

• Nagyon rövid idő alatt kell sokkal önállóbbnak lenniük a gyerekeknek és döntéseket hozniuk, melyek következményekkel járnak. Egészen apró döntéseket, apró következményekkel. De mégis nagyon fontosak. Például ha kitörik a grafit hegye, akkor szaladjon hegyezni, vagy vegyen elő másikat? Vajon feláldozza-e a szünetet a mosdózásra, vagy inkább szaladjon egy nagyot és tartogassa a szükségleteket a következő tízpercre?
• Amíg az óvodában bármikor kimehetett inni, mosdóba, bármikor kiszállhatott egy játék- vagy feladathelyzetből, ez egyik pillanatról a másikra megváltozik.
• Amikor szeretetre, vigasztalásra volt szüksége, az óvodában ki lehetett venni a kosárból az alvós plüssöt vagy takarót. Sajnos ezek a kis „barátok” az iskolakezdéskor otthon maradnak.
• Át kell állni a bioritmusuknak az iskolai csengetési és étkezési rendre.
• A tanító nénik már nem minden pillanatban vannak jelen, mint az óvónők, nem tudnak segíteni minden konfliktus elsimításában. A csendesebb, szorongóbb gyerekek könnyen válnak célponttá már első osztályban, ami sokszor csak akkor derül ki, amikor testi tünetek is megjelennek.
• Az óvónőkkel a szülők napi szintű kapcsolatban vannak, a legtöbb fontos óvodai történésről így a szülők azonnal tudnak. A tanító nénikkel leginkább csak akkor szoktak beszélni, ha már nagy a baj. Így csak a gyermek tudja elmesélni otthon, mi is történt vele. De valóban el tudja? Ha az időfaktort, azaz, hogy a szülő mennyi időt tud szánni egy tartalmas beszélgetésre, ki is vesszük a képletből, vajon képes egy 6-7 éves gyermek elmesélni, mi történt vele? Sajnos csak kevés. Mit tehet a szülő? Kérdezzen! De hogyan? Ez itt a fő gond. Sajnos a legtöbb szülő nem tudja, hogyan tegyen fel olyan kérdést, amire tartalmas választ kaphat. Nem is csoda, hiszen kutatók is éveket foglalkoznak a témával.

A gyerekek sokszor egyedül kerülnek be az új közösségbe, ismerős, óvodás társ nélkül. Mások már ismernek néhány osztálytársat, míg vannak, akik egész kis baráti közösséggel érkeznek. Az óvodában a pedagógusok próbálják terelgetni a gyerekeket, segítenek a kapcsolatok kialakításában. Az iskolában a tanítóknak erre sokkal kevesebb ideje, tere, lehetősége vagy talán eszköze van, így vannak olyan gyerekek, akik egyedül maradnak.

Sajnos bármennyire okos, felkészült, érett egy gyermek, a tanulási folyamat során át kell esnie kudarcokon is. De vajon erre felkészült-e minden kisgyerek? Mi az a szint, ami még éppen motiváló lesz számára, ami arra sarkallja, hogy szorgalmasabb, figyelmesebb, ügyesebb legyen, s mikor adja fel a harcot? Ennek ellentétes pólusánál a sikert is meg kell tanulni feldolgozni, elfogadni.

S valóban. Vannak olyan gyerekek, akik minderre képesek és sikeres iskolai beválás elé néznek. Azonban sajnos vannak olyan gyerekek, akik nem lesznek sikeresek, akik túl hamar túl sok kudarcot élnek át, és az élethosszig tartó tanulás csupán egy 10-12 évig tartó szükséges rossz lesz az életükben. Az okok feltárása nagyon lényeges és hosszadalmas. Az egyik oldalon ott vannak az egyéni eltérések, a szociokulturális és családi közeg. Sajnos az okok között kell említeni a nem mindig megfelelő színvonalú óvodapedagógiai munkát, s bizony olykor a tanítók sem kellően felkészültek. A tankönyvcsaládok is vetnek fel kérdéseket.

Jánosi Ágnes 

2008-ban szereztem gyógypedagógus diplomát logopédia és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakon. 2010-ben lettem tánc- és drámapedagógus, majd 2011-ben pedagógus szakvizsgát tettem. A kezdetek óta a fő érdeklődési területem az óvodás kor, valamint a korai fejlesztés. Nézeteim szerint komplex egészként kell a gyermekekre és családokra tekintenünk és több szakember bevonásával csapatmunkában kell a problémákat megoldani. 2017-ben végeztem az Alapozó Terápiát terapeuta szinten, majd további terápiákat tanultam az Alapítvány gondozásában. Így az Alapozó Alapozását és a Homloklebeny Terápiát.

Hiszem, hogy a mozgásterápia és a mozgásfejlesztés az alapja az optimális fejlődésnek. A néptánc tanítása az óvodában és az általános iskola alsó tagozatán, de kimondottan 1- 2. osztályban nagyon jó lehetőséget ad arra, hogy bizonyos képességeket, készségeket, melyek az olvasás, írás elsajátításához szükségesek, játékos módon fejlesszen. 2020-ig vezettem óvodás csoportot és jelenleg is tanítok általános iskola 1-2. osztályában testnevelés óra keretében néptáncot. A mozgásterápia kapcsán kezdtem nyitni az idősebb korosztály felé.

Jelenleg gyógypedagógusként dolgozom óvodától 8. osztályig. Hogy közelebb kerüljek a felsős gyerekekhez, Élménytréner lettem, sőt azóta már a módszer oktatója is. Valamint tanulási coachként igyekszem felkészíteni a tanítványaimat egy egész életen át tartó eredményes tanulásra.